ÉVOSZ: növelni kell az építőiparban dolgozók hatékonyságát

Technológiai fejlesztésekkel, folyamatos képzésekkel, a munkaerő jobb anyagi és erkölcsi megbecsülésével, valamint jobb szervezéssel növelni kell az építőiparban dolgozók hatékonyságát - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) kedden az MTI-vel.

Az ÉVOSZ a lakásfelújítási állami támogatás meghosszabbítását javasolja

A dömpingszerű megrendelési hullám elkerülése és az ingatlanok műszaki állapotának javítása érdekében az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) azt javasolja a kormánynak, hogy az év végéig érvényes lakásfelújítási állami támogatási lehetőséget határozatlan időre hosszabbítsák meg.

Előzetes megállapodást javasol az ÉVOSZ az építési költségek változása miatt

Előzetes megállapodást javasol az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) a megrendelőnek és az építési vállalkozónak a költségek változása miatt.

ÉVOSZ: az építőipar foglalkoztatással is segítené az ukrajnai menekülteket

Az építőipar valamennyi alapszakmájában szakmunkás és mérnök-hiány van, ami a menekültek bevonásával is mérsékelhető.

ÉVOSZ: az építőipar fehérítésében fontos az idén elindult Üvegkapu rendszer

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az építőipar fehérítését várja a január 1-től működő Üvegkapu rendszertől és egyúttal annak kibővítését szorgalmazza - közölte az ÉVOSZ csütörtökön az MTI-vel.

ÉVOSZ: 2022-ben az építőipar 5-6 százalékkal bővülhet

Az építőipari cégek véleménye és a rendelésállomány alapján az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) 2022-ben is az ágazat növekedésére számít, ennek üteme várhatóan 5-6 százalékos lesz - közölte az ÉVOSZ hétfőn az MTI-vel.

ÉVOSZ: a hazahívó programban idén Münchenbe várják a külföldön dolgozó építőipari szakembereket

A külföldön dolgozó szakembereknek november 11-én Münchenben mutatják be a magyar építőipar helyzetét és a résztvevők konkrét cégajánlatok figyelembe vételével dönthetnek az itthoni munkavállalásról a hazahívó program részeként.

ÉVOSZ: enyhül az áremelkedés miatti építőipari feszültség

Enyhül az áremelkedés miatti építőipari feszültség: szeptember elejétől a kritikus építőanyagok (fa, acél) ára 10-15 százalékkal mérséklődött, mindezt pedig a fogyasztók is érzékelni fogják - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) hétfőn az MTI-vel.

ÉVOSZ: minél előbb induljon el az MNB zöld jelzáloglevél programja

Mielőbb véglegesítsék és indítsák el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) zöld jelzáloglevél programját és az Nhp zöld otthon programját - szorgalmazza az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az MTI-nek szerdán eljuttatott közleményében.

ÉVOSZ: a bejelentett kormányzati intézkedések az egész építőipari értékláncban segítik a tisztán látást

A folyamatosan emelkedő építőanyagárak miatt hozott, legújabb kormányzati intézkedések az egész építőipari értékláncban segítik a tisztán látást - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke, a miniszterelnök bejelentésére reagálva pénteken az MTI-nek.

ÉVOSZ: az építőipari kkv-knál 20 milliárd forintnyi beruházás indulhat el az Építő-5 program hatására

Az építőiparban tevékenykedő kis- és közepes vállalkozások (kkv) hétfőtől adhatják be támogatási kérelmeiket a hatékonyságnövelő, kapacitásbővítő beruházásaikhoz.

ÉVOSZ: az építőipar idei teljesítménye elérheti a 4500 milliárd forintot

Az építőipar teljesítménye az idén elérheti a 4500 milliárd forintot, ami a járványhelyzet előtti, 2019. évi szintnek felel meg - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke hétfőn az MTI-nek.